Hamvas Béla: Az utazótáska

"Az utazás ma már csak közlekedés" - írja egy másik esszéjében a szerző. Kétségtelen, hogy az utazás valaha minden értelemben luxus volt, arra rá kellett szánniuk magukat a régieknek és mélyen a zsebükbe is nyúlhattak érte. Hamvas szerint nincs jobb dolog az étkezőkocsinál: az ember ebédel, és közben száguld mellette a táj. Nem a büfékocsira gondolt, amit még mi is ismertünk, és ami nem volt más, mint egy harmadosztályú resti, amiben kitakaríthatatlanul megül a sör- és kávészag. Mára büfékocsi sincs, nem hogy étkezővagon. Ez már csak közlekedés, ami lassan luxusszámba megy... STÍLUS EGYÉNI

 

Az ilyen embernek, amilyen ez is itt velem szemben, vonatra se szabadna ülnie. Az imént utazótáskáját kibontotta. Nem az volt a kiábrándító, hogy rendetlen, és nem az a szégyenletes, hogy célszerűtlen. Nélkülözte a kicsinnyel szemben való tiszteletet, és mindjárt láttam, hogy ez az ember szerencsétlen, mert hiányzik belőle a dolgok iránt való elemi kegyelet, ami nélkül senki sem lehet boldog. Almát vett ki, a szegény, egy összegyűrt zsebkendő mellől, papucsában fogpaszta volt, melléje gyűrve a hálóing, fölötte konzervdoboz, és elszórva néhány keksz, gyűrött papír és morzsa. Ennek az embernek nem lenne szabad utazni, mert nem ismeri az utazótáska költészetét.

    Mikor az utazás napja már biztos, a pénz megvan, az útlevél kész, az ember egy órára magányba vonul, papírt, ceruzát vesz elő és mély meditációba merül. Mindenekelőtt az utazók nagy ősére, Robinsonra gondol, s elismételgeti azt a listát, amit a halhatatlan hajótörött a magányos szigeten készített. Ezután lassan jegyezni kezdi: cipő, harisnya, nadrág, ing, hálóing, pizsama, kesztyű, nyakkendő, s így tovább. Külön az élelmiszert. Külön a könyvet és az írószert. Ha valamije nincs meg, más papírra írja fel, s azt be kell szereznie. Amikor a jegyzék kész, letisztázza, többször elolvassa, s tűnődik, hogy mit felejtett el. Ilyenkor az ember már utazik s ez egyike az út legzavartalanabb perceinek.

    A csomagolás már nem kontemplatív foglalkozás. Körültekintő és bölcs foglalkozás ez, amelyet szintén nem lehet fohász nélkül kezdeni. A táskába legalulra olyan tárgyak kerülnek, amelyeknek a gyűrődés nem árt, de nem kemények. A hézagokat nem szabad zsebkendővel kitölteni. Ezt csak barbár teszi. A zsebkendő szépsége a vasalás. A réseket a kegyeletes utazó trikóholmival tölti ki: úszónadrággal, pulóverrel, harisnyával. Gyűrni ezt sem szabad.

    Minden utazótáskában legyen valami, éspedig minden utazás alkalmával, ami teljesen fölösleges, és amire az ember csak úgy hirtelen gondolt. Ilyen lehet egy alumíniumpohár, vagy egy kis csomagban szárított levendulavirág.

    A mosdócikkek célszerű elhelyezése a kis bőrtok. Egészen különös figyelem szentelendő a szappannak, mert nem szabad elfelejteni, hogy az úton a szag a ruhába szívódik. Kellemesnek és finomnak kell lennie. Nem szabad elfelejteni az öngyújtóbenzint, a tűzkövet, a hashajtót és a kis üveg konyakot. Úton az ember általában csak ásványvizet igyon, és hajnalban egy kevés igazán jó pálinkát.

    A toalett-neszesszert csavarja törülközőbe és tegye könnyen megtalálható helyre, ha reggel a vonatban vagy a hajón a mosdóba indul, kéznél legyen. Kölnivíz kell. Mosdás után nélkülözhetetlen. Egyesek sósborszeszt ajánlanak, és megpróbáltam, és bevált, a magam részéről azonban nem a mentolosat szeretem, hanem az erősen alkoholosat.

    A csomagolás előszörre ritkán sikerül. Lehet, hogy van olyan képességekkel rendelkező utazó, akinek mindjárt minden egyezik. Nekem még nem sikerült. Nem baj. Kirakom és újrakezdem. A tervszerű és logikus gondolkozást intuíciónak kell kiegészítenie. Ha a csomagolónak nincs ihlete, vagy egyébként kihagy, halassza másnapra, mert a merő szisztematika kevés, sőt az embert nagy tévedésekbe is hajthatja.

A legalul elhelyezett ruhadarabok fölé ajánlatos a könyveket rakni. Ez külön igen fontos fejezet. A könyv-probléma kell hogy az utazás idejét hetekkel megelőzze. Ha nyáron utazom, akkor már karácsony táján készítek feljegyzéseket. Ilyesmit: Cowper, Oxford, nyár. Annyit jelent: William Cowpert az Oxford középső kiadásában megszerezni, és nyáron olvasni. A feljegyzések persze mindig túlméretezettek. A könyvek felét sem vihetem el, mert nincs értelme, hogy négy hétre többet vigyek, mint öt-hat kötetet. S ez újabb kemény feladat. Cowpert vigyem, vagy a metafizikus költőket? Gyakran a könyv alakja segítségemre siet: oly szép, kellemes és alkalmas, hogy javára választok.

    Magyar könyvet a legritkább esetben viszek. Az ok egyszerűen az, hogy amit szívesen vinnék, az papírban, kötésben, kiállításban, betűben olyan ízléstelen, hogy visszariadok. Egyetlen nagy költőnk sincs meg olyan kiadásban, hogy útra lehetne vinni. A többi meg? Hagyjuk. Az Oxford, különösen a kis World Classics, az Insel, a Pléiade útra született. Éppen ezért az antik szerzőket is kénytelen vagyok mindig angol vagy francia kiadásban magammal vinni.

    A könyveket az ember a gondosan megválasztott jegyzetpapirossal, esetleg naplóval és írószerrel a táska belsejében helyezi el, és csak egy művet hagy kint, amit felülre rak, s egyet, amit zsebre tesz. Zsebre a legalkalmasabb valami abszolút szórakoztató, mint amilyen az Eckermann-beszélgetések, vagy a Boswell féle Johnson élete. A legjobb kinyitni, a tájat nézni, és tízpercenként elolvasni egy-egy mondatot. Láttam embert, aki nyári útra könyvtári könyvet vitt. Az ilyen embert, szerintem, semmi sem választja el a gonosztevőtől. A könyv szeret utazni, az út szellemét magába szívja, barátommá válik, és olyan meghittségben van része, amit a köztulajdonban levő könyvre pazarolni bűntény. A könyvtári könyvek egyébként is a könyvek hetérái, akiket mindenki megkaphat. A könyv, amellyel utazom, a házastársam.

    Húsz-huszonnégy óránál tovább tartó útra élelmiszert vinni legalábbis ajánlatos. Az étkező-kocsi ugyan a civilizáció legmagasabb teljesítménye, s nincs érzés, amely ahhoz hasonlít, hogy az ember ebédel, s mellette egy arasszal a táj száz kilométerrel rohan. Egy darab sonka, keksz, csokoládé s valami gyümölcs mégis kell. Vannak, akik rövidebb utakat sem tudnak megtenni citrom nélkül. A citrompárt ízlését méltányolom, de nem ragaszkodom hozzá. Ha azt kérdeznék, hogy mi az, ami nélkül nem szívesen indulok, különösen éjszakai útra, azt válaszolnám: a termoszban a forró tea.

    Nem hiszek azoknak, akik az utazás aszkézisét tanítják, és azt mondják, hogy úton sok mindenről le kell mondani. Nem igaz. Az utazótáskába minden belefér, s nem is kell, hogy a táska nagy legyen. Legjobb, ha olyan, amit az ember akár egy órahosszat maga is elvihet. Egyébként se jó másra szorulni, úton meg éppen nem. A táskát felkapom, karomra dobom a felöltőt és a plédet, és mindenemet magammal viszem.

FORÁS: A babérligetkönyv. Medio Kiadó, 2008