George Orwell: Állatfarm (részlet)
A
január csikorgó hideget hozott. A föld kemény volt, mint a vas, a
földeken semmit sem lehetett csinálni. Sok gyűlést tartottak a nagy
pajtában, a disznók pedig a következő évad munkájának tervezésével
foglalkoztak. Elfogadottá vált, hogy a gazdaság vezetésének minden
kérdésében a disznóknak kell határozniuk, hiszen nyilvánvalóan okosabbak
a többi állatnál, de határozataikat azért szótöbbséggel jóvá kell
hagyni. Ez az elrendezés elég jól működött volna, ha Hógolyó és Napóleon
között nem dúlnak állandó viták. Mindenben különbözött a véleményük,
amiben csak véleménykülönbség merülhetett fel. Ha
az egyik azt javasolta, hogy vessenek be több zabot; ha az egyik azt
állította, hogy ez meg az a tábla éppen káposztának való, a másik
tüstént kijelentette, hogy az a tábla semmi másra nem használható, csak
répatermesztésre. Mindkettőjüknek megvoltak a maguk követői, és néha
heves vitákra került sor. A Nagygyűléseken Hógolyó gyakran megnyerte a
többséget ragyogó szónoklataival, de Napóleon a köztes időben ügyesebben
agitált, hogy őt támogassák. Különösen a birkák között aratott sikert.
Az utóbbi időben a birkák ha kellett, ha nem, elkezdték bégetni, hogy
„Négy láb jó, két láb rossz!”, és ezzel gyakran megzavarták a
Nagygyűlést. Azt is észre lehetett venni, hogy különösen Hógolyó
szónoklatainak döntő pillanataiban kezdték el harsogni, hogy „Négy láb
jó, két láb rossz!”. Hógolyó buzgón végigtanulmányozta a Földműves és Állattenyésztő
néhány régebbi számát, amelyet a tanyaházban talált, s tele volt
újítási és fejlesztési tervekkel. Szaktudós módjára beszélt az
alagcsövezésről, a silózásról és a talajjavításról, és kidolgozott egy
bonyolult rendszert, melynek keretében valamennyi állat rögtön a mezőn
pottyantotta volna el a trágyáját, mindennap más helyen, hogy ezáltal
megtakarítsák a trágyahordás munkáját. Napóleon nem állt elő saját
tervekkel, csak csöndesen kijelentette, hogy Hógolyó terveiből semmi sem
lesz, és mintha a kivárás taktikáját választotta volna. De összes
nézeteltérésük közt a szélmalom körül támadt vita lett a
legelkeseredettebb.
A hosszú
legelőn, nem messze a tanyaépülettől, egy kis domb emelkedett; az volt a
gazdagság legmagasabb pontja. Hógolyó felmérte a terepet, aztán
kijelentette, hogy az a hely éppen szélmalomnak való, amely egy dinamót
működtetne, s elláthatná a gazdaságot villanyárammal. Azzal lehetne
világítani, télen pedig az istállókat fűteni, továbbá hajtaná a
körfűrészt, a szecskavágót, a répaszeletelőt meg a villamos fejőgépet.
Az állatok sohasem hallottak még ilyesmiről (mert a gazdaság régimódi
volt, és csak a legkezdetlegesebb gépekkel rendelkezett), és elképedve
hallgatták Hógolyót, amint előszedte a fényképeket a fantasztikus
gépekről, amelyek majd elvégzik a munkát, míg ők maguk kedvükre legelnek
a mezőn, vagy olvasással és beszélgetéssel nemesítik a szellemüket.
Hógolyó
néhány hét alatt teljesen kidolgozta a szélmalom terveit. A technikai
részleteket legnagyobbrészt Mr. Jones három könyvéből merítette: az Ezer hasznos házépítési tanács, Mindenki lehet kőműves és Elektromosság kezdőknek
című művekből. Azt a fészert választotta ki dolgozószobának, amelyet
valamikor keltetőnek használtak, és sima fapadlója nagyon alkalmas volt
rajzolásra. Órákra bezárkózott, kirakta könyveit, egy kővel lenyomta
őket, hogy be ne csukódjanak, s a csülke ujjai közé szorított egy darab
krétát, aztán fürgén ide-oda mozogva rajzolta egyik vonalat a másik
után, miközben izgatott kis visításokat hallatott. A tervek fokozatosan
hajtórudak és fogaskerekek bonyolult tömegévé nőttek, és a padlónak már
több mint felét befedték. A tervet a többi állat teljesen
érthetetlennek, de nagyon impozánsnak találta. Legalább napjában egyszer
mindegyik bejött megnézni Hógolyó rajzait. Még a tyúkok és kacsák is
eljöttek, és kínos gonddal ügyeltek, hogy rá ne lépjenek a
krtétavonalakra. Csak Napóleon maradt távol, aki kezdettől fogva a
szélmalom ellen foglalt állást. Egy szép napon azonban váratlanul
megérkezett, hogy megvizsgálja a terveket. Nehéz léptekkel körbejárta a
fészert, alaposan megnézte a tervek minden részletét, egyszer-kétszer
horkantott rájuk, aztán megállt, és szeme sarkából még egyszer
áttekintette az egészet; majd hirtelen felemelte a lábát, levizelte a
terveket, és szó nélkül távozott.
Fordította: Szíjgyártó László
A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1989
Megjegyzések
Megjegyzés küldése